Az önkifejezés, mint az önbizalom legpusztítóbb fegyvere....

"Egy kopott szobában ülök az ágyon,

A tükörbe nézek, de nem magamat látom.

Széttörött a tükör, és én is széttörtem,

Elszívom magamtól a saját életem...."

Manapság már a csapból is az folyik, hogy "Igenis, ne add fel az álmaidat, és légy önmagad!! Ne érdekeljen, hogy hányan nevetnek ki, hisz az álmaidért harcolsz!" Végül is, ezzel valamilyen szinten én is egyetértek. De azért ez nem olyan egyszerű, mint ahogy a legtöbb tinifilm mutatja..Sokan összetörnek ennek a súlya alatt...És én is majdnem köztük voltam...Íme az árnyoldal: Nagyon sok ember számára, sőt, talán mindenki számára fontos valamilyen szinten az, hogy megossza gondolatait a világgal...Önkifejezés...Ez az egy fogalom megtalálható az élet valamennyi területén. Az irodalomban, a zenében, táncban, az öltözködésben, a beszélgetésekben...Hisz azt szeretnénk, ha minél többen megismernének, és szeretnének...Még ha nem is mondja ki nagyon sok mindenki, mindennek, ami él és mozog, az a legnagyobb vágya, hogy szeressék....Nekem is, és neked is, aki most épp ezeket a sorokat olvasod...Én kiskoromtól fogva ragaszkodtam a művészetekhez. De így visszagondolva, nem biztos, hogy a művészet feltétlen imádata vezérelt, amit a családom generációk óta a magáénak tud...Hanem az, hogy mindig is kinéztek illetve kinéznek maguk közül az emberek, ezt nevezhetjük társadalmi kitaszítottságnak is , ha úgy tetszik...És a lelkem mélyén mindig azon voltam, hogy meglássák, és megértsék, miért vagyok az, aki vagyok. Annyi mindent próbáltam, írtam verset, novellát, énekeltem, gitároztam, táncoltam, rajzoltam, zongoráztam, és...........semmi eredménye nem lett...Egy idő után be kellett látnom, hogy semmi értelme...most már csak magamnak csinálom ..A lelkem így lesz teljes...Úgy gondolom, hogy nem az a a legfontosabb, hogy hányan szeretnek...hanem hogy még ha kevesen is állnak hozzám igazán közel, az nem csak felszínes, ideiglenes szeretet...Az, ha valakinek az az egyik fő célja, hogy a társadalom elfogadja, az nem egészséges....sőt, szinte veszélyes...persze, nem fizikai értelemben gondolom...persze, lehet, hogy valakinek végül teljesen pozitívan sül el az egész, de az esetlegesen bekövetkezhető folyamatos, reménytelen próbálkozás lelket szaggató és kiábrándító....Persze...én sem adtam még fel teljesen, hiszen ezt a blogot sem magamnak írom...azt megtehetném egy füzetbe is...De már korántsem várok olyan nagy eredményeket ettől az egésztől, mint amiről kiskoromban ábrándoztam egy Disney film után...De ahhoz, hogy mindenki elfogadjon, elsősorban magát kell elfogadni az embernek...Különben a reménnyel teli, naiv várakozás előbb vagy utóbb megmártja bennünk a pengéjét....Touché.... 

Egyik hobbim gyümölcse ^^

Sziasztok!

Már volt egy bejegyzésem a könyvekkel, olvasással kapcsolatban. De azt hiszem, hogy nem említettem még meg nektek, hogy a hobbijaim között ott szerepel az írás is. Mellesleg, nagyon remélem, hogy a fogalmazási készségem nem okoz csalódást, illetve olvashatóak a bejegyzéseim. Azért szóljatok, ha mégse! :P  Jelenleg egy könyvön dolgozom, amit idővel szeretnék kiadni, már csak kíváncsiságból is...Ezt perpillanat azért hoztam szóba, mert szeretnék majd megosztani veletek egy-két részletet -ha mondhatjuk úgy- kedvcsinálóként, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Eddig valójában nem sok illető szólt hozzá a bejegyzésekhez, de komolyan szeretnék egy pár hozzászólást látni, írjatok bátran!...Nem tudom, hogy mi az oka, hogy nem nagyon fűztök az írásaimhoz hozzászólásokat, de azt észrevettem, hogy szinte minden egyes bejegyzésben felszólítalak titeket arra, hogy írjatok nekem. :D Tényleg szeretnék egy két gondolatot hallani tőletek, akár pozitív, akár negatív...Komolyan. Csak tudni szeretném, mit gondoltok rólam. Azért a bejegyzés végén megtaláljátok a bloghoz tartozó e-mail címemet, arra az esetre, ha valaki meggondolja, és esetleg privátban írni szeretne nekem. Na jó. nem is szeretném tovább húzni az időt, most láthattok egy kis részletet a könyvemből, konkrétan a kezdő sorokat. Remélem, hogy tetszeni fog:

     " A ceruza forgácsai lágyan hullottak a földre, majd egy pillanat múlva az erdő hangjaiba ismét belekeveredett a lágy sercegés, amint a grafit hegye lágyan a papírhoz ért, újra és újra. Lea felpillantott a rajzáról, hogy ismét szemügyre vegye a modelljét, a vele szemben ülő fiút. Pontosabban a szemét, azt a gyönyörű szürkéskék kavalkádot, amibe hajlamos volt néha pár másodperc erejéig belefeledkezni. Szinte minden délután lejön a Nagyerdőre, hogy kiszabaduljon alkoholista anyja burkából, amiben nap mint nap szenved. Persze a rajzkészletét soha sem hagyta otthon… Imád rajzolni. Körülbelül két hónappal ezelőtt költözött vissza anyjával Debrecenbe, azóta szokott rá erre a kis délutáni kiruccanásra. Pár nappal ezelőtt, mikor lejött és leült a szokásos helyére, a szemben lévő padon ült egy körülbelül 18 éves fiú, mint azóta minden nap. Lea már aznap sem tudta megállni, hogy le ne rajzolja a számára felfoghatatlanul szép fiút, ahogy azóta sem…minden alkalomkor lerajzolta őt, vagy teljes egészében, vagy mint ma is, a szemét, vagy a kezét, és rajta egy fekete pecsétgyűrűt, ami soha nem hiányzott a gyűrűsujjáról. Még a nevét sem tudta…honnan is tudta volna? Hisz soha sem beszéltek egy szót sem.  Leának mégis hajszál pontosan beleégett az emlékezetébe a fiú minden egyes porcikája. Eddig soha nem zavartatta magát egyikük sem, Lea csak rajzolt szüntelenül, modellje pedig csak nézett, és nem csinált semmit. Mikor Lea befejezte művét, ő szótlanul felállt, és elment. Lea mindig megvárta, míg eltűnik a szeme elől, és csak azután kezdett el összepakolni. De most, mikor ismét felnézett, hogy újra megpillantsa a szempárt, ami mindig határtalan kedvességet és nyugalmat árasztott, a srác szép, ébenfekete hajjal keretezett babaarcán most huncut félmosoly húzódott, a tekintetéből most türelmetlen várakozás sugárzott. Lea  elkapta a tekintetét, arra gondolva, biztosan csak káprázott. De mikor visszanézett semmi sem változott. A gyönyörű szempár még  mindig őt bámulta, és kifejezése változatlan volt. Tele volt magabiztossággal, és türelmetlenséggel. Lea lepillantott a rajzára, még húzott egy pár lágy vonalat, majd gyorsan elpakolta a cuccait, kivéve a rajzot. Mikor felállt, kivételesen, a számára még mindig ismeretlen fiú nem mozdult, csak ült. Lea igyekezett félelmét a legkevésbé kimutatni, miközben odasétált a szembeni padhoz, és habozás nélkül lerakta a rajzát modellje mellé. Nem várta meg a reakciót, rá sem pillantott a fiúra, csak megfordult, és elindult hazafelé."

Az említett e-mail cím, amire bármikor írhattok: csillasissi@gmail.com

Akikre mindig számíthatsz: Barátok

Az igazi barátokat én valójában az egyik lételemnek nevezném. Igen. Lételem...Ez a megfelelő szó. Mert néha nélkülük úgy érzed, mintha meghaltál volna. Ők azok, akik miatt szívesen mész suliba, akik miatt a rossz napod jóra fordul, akik miatt érdemes felkelni az ágyból. Olyanok, mint egy pohár víz a sivatag közepén, olyanok, mint egy meleg kandalló a hóviharban. Ezt meg kell becsülni, mert sajnos ilyen embereket találni nem egyszerű dolog, olykor évekbe, és rengeteg harca, szenvedésbe is kerülhet. De mindenki tudja, hogy megéri. Mert az ilyen barátok tudnak csak visszarántani a szakadék széléről, együtt nevettek, és együtt is sírtok, ha arra van szükség. Ők azok, akik tűzbe tennék érted a kezedet. Hálát adok, hogy nekem is vannak ilyen barátaim. Elvesznék nélkülük, és szerintem sokan vannak még hozzám hasonlóan ezzel így. Minden közeli, igazi barátomnak nagyon köszönök mindent, amit értem tett, és én is azon vagyok, hogy mindezeket a tetteket viszonozhassam. Tudjátok, hogy rám is mindig számíthattok...bármelyikőtök, bármikor, bármiben. Nagyon szeretlek titeket!! <3 

Egy kicsi belőlem

Sziasztok, elnézést kérek az ismétlődő kihagyásomért, de az utóbbi idő eléggé zűrzavaros volt, így sajnos nem volt időm egy hosszú, alaposan kidolgozott bejegyzést írni, márpedig jó munkához idő kell, trehány írást pedig nem akartam kirakni. Történt velem egy pár dolog, van mit mesélni. A bejegyzések pótolása érdekében minden nap írtam egy füzetbe pár sort  gondolataimról, de így visszaolvasva nem találom érdemesnek őket a blogba, túlságosan negatívak, az íráskor általában nagyon mérges voltam. De ma a suliból hazafele úton volt időm gondolkodni, és összeszedni a gondolataimat, szóval most ennek a közzé tevésére kerül sor. Hogy egy kis hátteret adjak a bejegyzésnek, leírom a  gondolataim forrását, menetét. Nem tudom, említettem-e már, hogy idén októberben új osztályba kerültem. Sajnos elég sokat hiányoztam az elmúlt 5 hónapban, betegség betegség hátán. Valójában elég érdekes a helyzet, mivel egy pár osztálytársam enyhén szólva nem szívlel, így a temérdek hiányzásomat kihasználva ügyködtek ellenem egy kicsit, és olyan pletykák terjedtek el rólam az osztályban, amit egy normál gondolkodású ember már el sem hinne...legalábbis az én szemszögemből nézve a dolgot, ezekbe a történetekbe egy kissé erős túlzások is szerepelnek. Az egész lényege, hogy ki lettem kiáltva a legnagyobb hazugnak a világon, és elvileg amit eddig nekik elmondtam magamról, abból egy szó sem igaz. Így az osztály 90 százalékának az a hobbija, hogy fura kérdéseket tesznek föl a magánéletemről, és megpróbálják kitalálni, hogy mit hazudtam bele a válaszba. A mai nap is kaptam egy pár nagyon szépen kifejthető kérdést, aminek a válaszait (mint már említettem) hazafelé úton volt időm és hangulatom alaposan átgondolni. Arra gondoltam, hogy bár kétlem, hogy az osztálytársaim közül bárki is látná, hogy ide mit is írok ki, egy az osztálynak címzett levél formájában itt válaszolnék, ha nem bánjátok. A mai napon megválaszolandó kérdéseim:

1, "Miért vagy goth?"

2, "A gothok miben mások, mint mi?

3, "Miért nem nevetsz soha a vicceinken?" 

A levél pedig:

A goth szubkultúra nem olyan, mint egy vallás...Nincs megszabva semmi. Valójában szerintem minden ember számára mást jelent gothnak lenni. Nekem az, hogy ezt a stílust felvettem, kb. olyan, mint egy szép tetoválás. Szimbolizál valamit az életemből, ami nekem fontos. Ezt a bizonyos dogot általában csak a viselő személy, vagy esetleg a hozzá közel álló emberek ismerik, bár, ki hogy érzi. Ez egy olyan tetoválás, amit akkor veszek le, vagy viselek ismét, amikor én akarom. Illetve nyilván tetszik az, amit erre a szubkultúrára hivatkozva felveszek, olyan dolgot úgysem viselnék, ami nem tetszik, akár goth, akár nem. Számomra a goth divat, és a fekete viselése ilyen szerepben van. Szimbólum. Mert nyilván szivárványként is felöltözhetnék, akkor sem gondolnék mást az életről, mint fekete ruhát hordva. Soha nem feledkezem előítéletekbe, soha nem ítélnék meg valakit a külseje alapján. Ha így lenne, csak goth barátaim lennének, mert csak olyannal barátkoznék, aki hozzám hasonló. Soha nem csinálok viccet másokból, soha nem alázok meg senkit azért, mert nem olyanok, mint én, vagy hogy növeljem az egómat. Sokan azokhoz az emberekhez, akik nem olyanok, mint a többség, barátságtalanul, és bizalmatlanul állnak, sőt, van, hogy félnek tőluk. Ami egyébként sok esetben teljesen fölösleges. Nem attól lesz valaki rossz, vagy ártó ember, hogy fekete ruhákat, és bakancsot hord. Soha nem nézek le másokat, csak mert hallottam róluk pletykákat, pedig megtehetném. Én inkább saját tapasztalatok és tények alapján alkotok véleményt mindenkiről, és addig minden embert tisztelek, amíg okot nem ad arra, hogy ne tegyem. És igen, én is szoktam nevetni, igazán életvidám és optimista ember vagyok, kivéve mikor nem...:P De soha nem nevetek ki valakit azért, mert nem csinált/csinál valamit jól... Senki sem tökéletes. Persze, viccelődésből, baráti körben megtörtént már, hogy kinevettem valakit, de ha esetleg sértő voltam, mindig bocsánatot kérek, és ilyen esetben csak akkor nevetek tovább, ha az illető is viccesnek találja, és velem nevet. Ilyenkor senki sem lesz köztünk köznevetség tárgya, én is kinevetek néha valakit, mások is kinevetnek engem, és véleményem szerint ez így teljesen rendben van. Nem zavar, ha valaki esetleg nem kedvel, mindenkinek szíve joga, hogy eldöntse, ki neki a szimpatikus, Nem kívánom, hogy mindenki szeressen, ez nyilván lehetetlen, a világban mindig lesznek ellentétek. Viszont ha valaki nem is kedvel, akkor ne a hátam mögött kell szidni, nem is veszekedni velem, ez a kettő nem hiszem, hogy bármi jóra vezetne. Civilizált ember módjára ki kell állni elém, és megmondani, hiszen bármit meg lehet beszélni, ha mindkét fél akarja. Ez így korrekt. Másrészt én ha megismerek valakit, akkor megadom neki az alap bizalmat, ami mindenkinek jár, és nem mutogatok ujjal, ha valami olyan tulajdonsága van, ami számomra szokatlan, mert mindenki megérdemli, hogy higgyenek neki, legalábbis addig, amíg bizonyíték nincs a dolog ellenkezőjéről. Igazság szerint én ebbe az osztályba belépve ezt az alap bizalmat nem kaptam meg. Pedig soha nem hazudok, hacsak nem muszáj, senkinek nincs belőle semmi haszna. Mindig is őszinte ember voltam, talán néha már túlságosan is, ezt bármelyik közeli barátom megmondja kerek-perec, aki elhiszi lehiszi, aki nem nem. A hozzáállást nézve, nem hiszem, hogy olyan nagy dolgokat vesztenék. Az én lelkiismeretem makulátlanul tiszta. Őszintén szólva nem bánom, ha valaki az elhangzottak közül bármit is humorosnak talál, nevessem, ha ez boldoggá teszi. Remélem, hogy továbbra is kedvetek lesz ilyen dolgokat viccesnek találni, és -ha szabad így fogalmazom- megmaradtok boldog tudatlanságban, mert az én korosztályomban az ilyen gondolkodásmódhoz éveken át tartó, könyörtelen és fájdalmas út vezet. A lelkem legkülsejét tártam most fel előttetek, így a semmiért cserébe az alapvető dolgokon kívül semmit nem várhatok. Én a puszta tények elé állítalak benneteket, mindenki azt hisz el belőle, amit akar, még egyszer hangsúlyozom: Az én lelkiismeretem teljesen tiszta. Nem várom el, hogy az elmondottak miatt megszeressetek vagy megértsetek, ezzel egyátalán nem ez volt a célom. Egyszerűen csak fogadjátok el. Én csak annyit várok, hogy amíg én is tisztelettel bánok veletek, ti is ezt tegyétek velem szemben. Nem gondolom, hogy ezzel bármi különleges dolgot kértem volna. Félre ne értsetek. Imádom az egyszerű lelkű embereket, határtalan boldogságot, és gondtalanságot árasztanak. Néha amikor titeket nézlek, én is ezt látom bennetek. Ennek tiszta szívből örülök. De azért reméltem, hogy gimnáziumban már kicsit felnőttesebb felfogású emberekkel is találkozom, mint alsóban, akik sállal dobálják azokat, akiket nem kedvelnek...Néha azt várom, hogy mikor fogja valaki hátulról meghúzni a hajamat... 

Ti mit tennétek?

Sziasztok! 

Elnézést, amiért ismét volt egy kis kihagyásom, csak egy áramszünet miatt tönkrement a laptopom töltője, és csak ma tudtam újat beszerezni. Az elmúlt pár napban őszintén szólva majd megevett az unalom..Így igazából miután minden körülöttem létező könyvet kiolvastam, volt egy csomó időm gondolkodni, filozofálni...Tudjátok, hogy megy ez. :D Szóval az előbb említett időkitöltő gondolkodásban ismét eszembe jutott valami, amiről úgy gondolom, hogy érdemes megemlítenem, illetve éppen ma került szóba egy beszélgetésben. Van két barátnőm, még az oviból. Hívjuk őket Rékának, és Annának (Ezek szimplán csak álnevek, amit azért gondolom, hogy használnom kell, mert nem kértem engedélyt tőlük arra, hogy feltüntessem itt a nevüket) Szóval Réka és Anna. Még mindig tartom velük a kapcsolatot, elég gyakran összejárunk, szoros barátságban vagyunk. Annával nagyon hasonló a gondolkodásmódunk, stílusunk. Réka már egy kicsit más eset, azon kívül, hogy egy korosztályba tartozunk, nem nagyon van bennünk közös vonás. Ő eléggé...hogy is mondjam? A mai trendeknek él, nagyon nagy szinten befolyásolja őt a média, az internet. Szóval nagyon igyekszik "népszerű", "menő" lenni. Neki van egy barátnője, akivel általános iskolába egy osztályba járt. Na már most, Rékáról tudni kell, hogy iszonyat könnyen befolyásolható, és az illető sokak szerint, akik között én is szereplek, nincs túl jó hatással Rékára. Felvázolva a helyzetet, beleviszi különböző dolgokba, konkrétan alkoholizálásba és dohányzásba. Annával és még egy pár barátunkkal szeretnénk egy kicsit változtatni a helyzeten, arra törekedve, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Ez nem biztos, hogy megvalósítható, sajnos. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ha valakinek nem muszáj, akkor ne feltétlenül menjen bele szerintem bele az ilyenekbe. Persze ezzel nem az a célom, hogy erkölcsi iránytűt dugjak mindenki orra alá, nehogy valaki félreértse. Ahogy Anna is szokta mondani: "Ez nem csak fehér és fekete, mindenkinek szíve joga, hogyan rendelkezik az életével, a saját testével." Emellet én is is kitartok. De sajnos ismerek olyan embereket, akiknek az ilyen függőségek teljesen tönkretették az életét, bármilyen értelmes ember is lehetett. Olyan emberek, akiket a legtöbben messze kerülnek, ha meglátják az utcán, mert minden kihatott a külsejükre. Én pedig kétlem, hogy ez olyan boldog élet lenne. Ezt a szempontot szeretném egy kicsit jobban kiteríteni elétek, és Rékával is megértetni. Nem tudom, hogy tudja-e pontosan, hogy ez az út hova is vezethet. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy nem muszáj feltétlenül ilyesmiket csinálni, csak azért, hogy például idősebbnek, nagyobbnak, érettebbnek érezzük magunkat. Mert azt hiszem, hogy Réka is ebbe a hibába esett. Nyilván nem az a célom, hogy mindenképpen 100%-osan kirángassam ebből a világból, csak szeretném biztosan tudni, hogy tisztában van a következményekkel. Egyátalán nem szándékozom anyáskodni felette, ezt természetesen megteszi a saját édesanyja. :) Ehhez a témához kacsolódóan mutatott nekem ma Anna egy videót, amit belinkelek nektek, ha van kedvetek, nézzétek meg. Hát ennyi lenne mára, remélem szívesen olvastátok ezt a bejegyzést is, egyébként ha valakinek van valami hozzáfűznivalója, az nyugodtan írja le kommentben. 

A videó linkje: https://www.youtube.com/watch?v=HUngLgGRJpo

Sziasztok, puszilok mindenkit!! <3 

Csak egy papír, egy ceruza...és máris kész a csoda! ^^

Sziasztok!

Most egy kicsit nagyon beteg vagyok, ezért nem írtam olyan sokáig, de ígérem hogy bepótolom. Arra gondoltam, hogy mai napon ideje már kicsit beletekintenünk a művészetek világába, mert annak ellenére, hogy óriási a szenvedélyem a művészeteket illetően, és szeretnék egy kicsit komolyabban is foglalkozni a témával, még aligha egyszer került szóba. Szóval, a mai témánk a rajzolás, festészet lenne. Kiindulópontnak hoztam nektek egy nagyon szép idézetet, amit szerintem érdemes megfogadni:

"Ha úgy érzed szürke és egyhangú a világ , fogj egy ceruzát és alkoss csodát."

Nos, igen. Ezzel a szürke és egyhangú világgal sok mindent lehetne kezdeni. Itt van például a betegségem, és nem csak az enyém, szerintem a járvány miatt nagyon sokan osztoznak velem keserű sorsomban! :D Tehát, a betegség, mint tudjuk, nagyon le tudja lombozni az embert, és úgy érzi, hogy ólomból van mindene, és semmihez sincs kedve a világon. Ilyenkor, mikor néha kénytelenek vagyunk az egész napot ágyban tölteni, engem nagyon fel tud dobni, ha előveszek egy lapot és egy ceruzát, és megpróbálom magam elképzelni valahol, ahol jól érzem magam, és miden tökéletes és harmonikus, majd ezt megpróbálom kivetíteni a lapra. Nekem ez a módszer nem csak abban segít, hogy hamar túl legyek az engem gyötrő betegségen. Hanem az év bármelyik napján, a nap bármelyik órájában, az óra bármelyik percében mikor rossz kedvem van, segít elűzni a rossz érzéseket, gondolatokat, és a helyét átveszi a boldogság, és a teljes nyugalom. Ajánlom nektek, hogy próbáljátok ki, mert aki szeret rajzolni, annak garantáltan segíteni fog. Erről eszembe jutott egy másik idézet, amit gyakran hallani:

"Én nem tudok rajzolni!"

Hát, bárki bármit mond, ez szerintem egyátalán nem így van. Mindenki tud rajzolni, vagy énekelni, vagy mindenkinek van nyelvérzéke, csak nem fejlesztette ki eléggé, hanem másvalamiben jó, aminek a kifejlesztésébe sok energiát fektetett. Mert ahogy anyukám is szokta mondani: "Senki sem úgy születik, hogy már mindent tudjon. Minden tudás megszerzéséhez munka befektetésére van szükség." És valójában igaza van. Szóval, ha szeretnétek jól, rajzolni, ne adjátok fel, mert biztosan sikerülni fog. Mindent meg tudtok valósítani, legyen az bármi,  csak higgyetek magatokban! Kicsit elkalandoztam a témától, nem igaz? :) Visszatérve a rajzolásra: Olyan sok mindent le lehet rajzolni. Legyen az bármi. Akár az agyatok egyik fantáziálása, akár a minden napotok egyik jelenete. A rajzolás, vagy bármelyik képzőművészet, az egyik legszebb kifejezőeszköz a világon. Engedjétek szabadjára a goldolataitokat, és osszátok meg őket a világgal. Ígérem, hogy én is fogok felrakni fényképet a rajzaimról, és ha szeretnétek, akkor bárki rajzát, és ha már művészetről beszélünk, akkor bármilyen művét szívesen fogadom, és várom kommentekben. Remélem, hogy tetszett minden eddig leírt szavam, és valaki szívesen fogadja a gondolataimat. 

Mindenkit  puszilok, jó éjszakát! <3

Engedj a képzeletednek!

Sziasztok!

Ismét van egy új észrevételem…Hogy egyre kevesebben (főleg a velem egykorúak között) szoktak könyvet venni a kezükbe. Nem értem, hogy miért gondolkodnak így az emberek. Sokszor elhangzott már a környezetemben ez a mondat: „Majd megnézem a filmet.” Biztos, hogy ti is találkoztatok már ezzel. Nem tudom, ki mit gondol erről, de én mindebből kihozva csak ezt a kérdést tudom feltenni: Az embereknek nincs elég fantáziájuk, hogy médiaanyag nélkül élvezni tudjanak egy-egy történetet, vagy csak annyira lusták, hogy nem képesek végigolvasni egy könyvet? Őszintén szólva, nem nagyon tudom eldönteni. Talán valamilyen szinten ez is, az is. Nem értem…Nem értem, mivel (hál’istennek) biztosan sokan tudjátok, hogy milyen fantasztikus dolgokat tud nyújtani az olvasás élménye. Hiszen úgy képzeled el a leírt dolgokat, ahogyan akarod. Ezzel szemben a filmben valamilyen szinten rád van erőltetve a rendező képzeletének verziója. Nem mintha filmellenes lennék, dehogy is! Csak személy szerint ha van egy történet, és meg lett valósítva mind könyvben, mind a filmvásznon egyaránt, akkor szívesebben olvasom el először könyvben. Mivel akkor rám vannak bízva a részletek. Remélem, hogy sokan értetek velem egyet, és ezzel segítelek titeket egy kicsit jobban ösztönözni arra, hogy olvassatok. És nem csak a történet miatt, vannak más pozitív hatásai is. Például jobban megismerheted magad az alapján, ahogyan elképzeled a dolgokat, sőt még a fogalmazásodat, és a nyelvtanodat is fejleszti! ;) Ha esetleg megjött a kedved egy kis olvasáshoz, akkor menj be egy könyvtárba, és kölcsönözz ki egy pár könyvet, olyat, ami a te ízlésednek megfelel. Aki szereti a piros pöttyös könyveket, annak teljes szívből ajánlom a következő könyvsorozatot, biztosan nem fog csalódni benne, engem nagyon elragadtatott! 

Aprilynne Pike: Wings, Spells, Illusions, Destined 

Ne félj magadtól....mert úgy vagy a legjobb, ahogy vagy!

Sziasztok!

Mostanában egyre többször tapasztalom, hogy igazából...hogy is fogalmazzak...Mindenki tökre ugyanúgy néz ki...És nem értem miért jó, ha mindenki ugyanolyan. Miért kell majmolni a másikat? (Ne haragudjatok, ha esetleg ti is ide tartoztok..valójában nem is csodálkozok mivel elég sokan vannak így mostanában.. Nem akarok senkit sem bántani, egyszerűen ez a véleményem...Tényleg bocsánat, ha valakinek ez rosszul esik.) Ez nekem már túl magas....Van egy barátnőm, aki nagyon benne van ebben a témában, és egyszer elkísértem vásárolni a New Yorker-be. Venni akart egy téli csizmát, és levett egy ilyen gumi-lovaglócsizma féle dolgot (biztos ismeritek) valahonnan..Én erre: -"Neked ez tetszik?" Erre pedig: -"Persze, ez most nagyon menő, mindenki ilyet hord.".....Számomra felfoghatatlan az, hogy miért csak az lehet "menő"vagy "népszerű" ( akár közkedveltnek is mondhatnám, kinek mi a szimpatikus.), aki olyan ruhákat hord, mint a legtöbb ember. Szerintem sokkal változatosabb és izgalmasabb lenne az életünk, mindenki élete, ha nem nézne ki minden ember ugyan úgy. Jobban belegondolva nem is igazán ez a probléma, mert ha valakinek ez tetszik, szíve joga hogy ezeket a ruhákat hordja, való igaz, hogy némelyik még nekem is tetszik. Hanem a szememben inkább az nem szimpatikus, hogy ha valaki mégsem ilyen ruhákat hord, akkor azt cikizik, meg stb...Tudom, engem is szoktak. :P De őszintén szólva nem igazán zavar, bármennyire is furcsán hangzik. Engem nem zavar az ilyesmi, én azt a ruhát veszem föl, ami tetszik, akár mutogatják a reklámokban, akár nem.Hozzáfűzve még az egészhez, hogy nagyon sajnálatos, hogy találkoztam már olyan emberrel is, akinek nem tetszettek azok a cuccok, amik a "legmenőbbek", de csak olyanokat hordott, hogy be tudjon illeszkedni...Igazán elgondolkodtató, és sajnálatos, hogy az utóbbi időkben a ruha teszi az embert. Szóval összefoglalva így a végére: Nem muszáj olyannak lenned, mint mindenki más. Én sem vagyok olyan...sokan nem olyanok. Neked sem kötelező megfelelned másoknak. Szerintem a ruháid azt kellene, hogy sugározzák, hogy TE milyen vagy... Ha neked az tetszik, akkor vegyél föl egyszerre három színt, vagy tedd tele magad ékszerekkel. Csináld csak! Én biztos nem foglak elítélni. Ne félj önmagad lenni, mert úgy vagy a legjobb, ahogy vagy!! ^^

Fontos pillanatok...

Sziasztok!

Ma nagyon jó kedvem van, olyan szépen sütött a Nap, szóval gondoltam, ma még írok nektek valamit. Mivel lassan már itt a tavasz, és a természet újra feléled, ismét előkerülhet a fényképezőgépem, és elkezdtehek újra fotózgatni. Sokszor előfordult már,hogy valamelyik ismerősömmel sétáltam a Nagyerdőn, és közben ha láttam valami szépet, gyorsan lekaptam, és akkor nekem szegeződött egy olyan megjegyzés, hogy: "Nem értem, minek fotózod le,hiszen az csak egy levél.." Na igen...számomra elég sajnálatos dolog, hogy a emberek zöme mostanában annyira el van foglalva a hétköznapjaival, hogy nem veszik észre az ilyen dolgokat, pedig többnyire ott van mindenki közvetlen környezetében. A technika már szinte falat képez az emberiség és a természet közé, ezért már csak nagyon kevés ember veszi észre azt, hogy a természet, valójában a bolygónk milyen csodákra képes. Pedig egy két ilyen apró dolog néha teljesen fel tudja dobni a napunkat...Szóval én azt tanácsolom nektek, hogy ha valami ilyesmivel találkoztok, fogjátok meg a mobilotokat, (ami 100%, hogy mindekinek 0-24-ben a zsebében van) és fotózzátok le. És most nem feltétlenül csak a természetről van szó. Bármelyik olyan pillanatot, ami értékes számotokra, örökítsétek meg, mert minden pillanat csak egyszer játszóik le az életben, és soha nem tér már vissza. Az ilyen pozitív emlékek teszik szépekké a napjaitokat. A fényképezés nagyon jó dolog, szinte olyan, mintha egy pillanat erejéig örökre megállítanánk az időt. És sok megállított pillanatból áll össze az élet.

Üdvözlök mindenkit! ^^

Sziasztok!

Ez az első bejegyzésem...Szóval. Szerintem érdemes lenne tisztázni, hogy miért is kezdem el ezt a blogot..Én egy eléggé őszinte ember vagyok, szóval lehet, hogy egy-két bejegyzés egy kicsit túl érzelgősre fog sikerülni, de hát...ez van! :) Tehát, hogy a tárgyra térjek: A blog indításának oka, hogy úgy érzem, néha nem lehetek teljesen önmagam, mert a környezetem nem engedi. Például soha nem voltam az a lány, aki a legnépszerűbb lett volna a suliban. Ebben a környezetben már annyira természetes számomra, hogy egyedül vagyok, már szinte fel sem tűnik. Azért viszont teljes szívemből hálás vagyok, hogy a sulin kívül, más körökből, vannak olyan barátaim, (nem azt mondom, hogy rengeteg, de egy jópár) akik mellet 150%-ban önmagam lehetek, és ha valamit esetleg rosszul csinálok, akkor nem ujjal mutogatnak, és nem beszélnek ki a hátam mögött, de sajnos nem mindíg adatik arra alkalom, hogy sűrűn találkozzunk. Így szerintem természetes, hogy néha úgy érzem, hogy a valódi önmagam kezd egyre jobban elveszni bennem. Erre szeretném használni ezt a blogot..Hogy ha nem is minden nap, de hetente háromszor elmondjam a valódi gondolataimat, és nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy amellet, hogy ezzel magamon segítek, talán vannak olyan emberek, akiket ezek a szívem mélyéről felszökő dolgok, amiket általában le fogok írni ide, segíteni fog...Én ebben nagyon reménykedem...Engedjétek meg, hogy elmeséljem egy ezzel kapcsolatos élményemet. Biztos volt már veletek olyan, hogy egyszerűen nem találtátok meg a helyetek a világban, és mindenhonnan csak a negatív megjegyzések bombáznak, és úgy érzed, semmire sem vagy jó....Egy ilyen helyzetemben egyszer egy nagyon jóbarátnőm azt mondta: "Te veled csak több lesz a világ.." Igazából nagyon sokszor hajtogatja ezt, és annyiszor, de annyiszor hallottam már tőle, mióta ismerem, de mégis.......Ez a rövid mondat most százszor többet ért nekem, mint eddig bármikor.. Talán észre sem vette, de ezzel rángatott vissza a szakadék széléről..Ahova őszintén szólva nem sokszor kerültem eddig életem során..Ilyen helyzetben annyira jól esik egy-egy ilyen megjegyzés...Sokszor már úgy érzem, mintha ezzel megmentette volna az életemet. Róla példát véve, én is reménykedem benne, hogy lesz pár olyan gondolatom, amivel segíthetek másokon. Talán ez még sokkal fontosabb célja a blognak, mint hogy kiírjam magamból örömöm/bánatom...És még a témához kapcsolódva,egy kis zeneajánló:

Egy fantasztikus énekesnő, akinek a zenéje ilyen helyzetekben szinte áldás számomra..Emilie Autumn..A kedvenc albumom az Opheliac.. Halgassátok meg, ha érdekel. Remélem tetszeni fog! (Youtube-on fent van az összes albuma, ha valakit érdekel) ^^Puszilok mindenkit, jó éjszakát!

Sissi