Translate

2015. április 26., vasárnap

Egyik hobbim gyümölcse ^^

Sziasztok!

Már volt egy bejegyzésem a könyvekkel, olvasással kapcsolatban. De azt hiszem, hogy nem említettem még meg nektek, hogy a hobbijaim között ott szerepel az írás is. Mellesleg, nagyon remélem, hogy a fogalmazási készségem nem okoz csalódást, illetve olvashatóak a bejegyzéseim. Azért szóljatok, ha mégse! :P  Jelenleg egy könyvön dolgozom, amit idővel szeretnék kiadni, már csak kíváncsiságból is...Ezt perpillanat azért hoztam szóba, mert szeretnék majd megosztani veletek egy-két részletet -ha mondhatjuk úgy- kedvcsinálóként, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Eddig valójában nem sok illető szólt hozzá a bejegyzésekhez, de komolyan szeretnék egy pár hozzászólást látni, írjatok bátran!...Nem tudom, hogy mi az oka, hogy nem nagyon fűztök az írásaimhoz hozzászólásokat, de azt észrevettem, hogy szinte minden egyes bejegyzésben felszólítalak titeket arra, hogy írjatok nekem. :D Tényleg szeretnék egy két gondolatot hallani tőletek, akár pozitív, akár negatív...Komolyan. Csak tudni szeretném, mit gondoltok rólam. Azért a bejegyzés végén megtaláljátok a bloghoz tartozó e-mail címemet, arra az esetre, ha valaki meggondolja, és esetleg privátban írni szeretne nekem. Na jó. nem is szeretném tovább húzni az időt, most láthattok egy kis részletet a könyvemből, konkrétan a kezdő sorokat. Remélem, hogy tetszeni fog:

     " A ceruza forgácsai lágyan hullottak a földre, majd egy pillanat múlva az erdő hangjaiba ismét belekeveredett a lágy sercegés, amint a grafit hegye lágyan a papírhoz ért, újra és újra. Lea felpillantott a rajzáról, hogy ismét szemügyre vegye a modelljét, a vele szemben ülő fiút. Pontosabban a szemét, azt a gyönyörű szürkéskék kavalkádot, amibe hajlamos volt néha pár másodperc erejéig belefeledkezni. Szinte minden délután lejön a Nagyerdőre, hogy kiszabaduljon alkoholista anyja burkából, amiben nap mint nap szenved. Persze a rajzkészletét soha sem hagyta otthon… Imád rajzolni. Körülbelül két hónappal ezelőtt költözött vissza anyjával Debrecenbe, azóta szokott rá erre a kis délutáni kiruccanásra. Pár nappal ezelőtt, mikor lejött és leült a szokásos helyére, a szemben lévő padon ült egy körülbelül 18 éves fiú, mint azóta minden nap. Lea már aznap sem tudta megállni, hogy le ne rajzolja a számára felfoghatatlanul szép fiút, ahogy azóta sem…minden alkalomkor lerajzolta őt, vagy teljes egészében, vagy mint ma is, a szemét, vagy a kezét, és rajta egy fekete pecsétgyűrűt, ami soha nem hiányzott a gyűrűsujjáról. Még a nevét sem tudta…honnan is tudta volna? Hisz soha sem beszéltek egy szót sem.  Leának mégis hajszál pontosan beleégett az emlékezetébe a fiú minden egyes porcikája. Eddig soha nem zavartatta magát egyikük sem, Lea csak rajzolt szüntelenül, modellje pedig csak nézett, és nem csinált semmit. Mikor Lea befejezte művét, ő szótlanul felállt, és elment. Lea mindig megvárta, míg eltűnik a szeme elől, és csak azután kezdett el összepakolni. De most, mikor ismét felnézett, hogy újra megpillantsa a szempárt, ami mindig határtalan kedvességet és nyugalmat árasztott, a srác szép, ébenfekete hajjal keretezett babaarcán most huncut félmosoly húzódott, a tekintetéből most türelmetlen várakozás sugárzott. Lea  elkapta a tekintetét, arra gondolva, biztosan csak káprázott. De mikor visszanézett semmi sem változott. A gyönyörű szempár még  mindig őt bámulta, és kifejezése változatlan volt. Tele volt magabiztossággal, és türelmetlenséggel. Lea lepillantott a rajzára, még húzott egy pár lágy vonalat, majd gyorsan elpakolta a cuccait, kivéve a rajzot. Mikor felállt, kivételesen, a számára még mindig ismeretlen fiú nem mozdult, csak ült. Lea igyekezett félelmét a legkevésbé kimutatni, miközben odasétált a szembeni padhoz, és habozás nélkül lerakta a rajzát modellje mellé. Nem várta meg a reakciót, rá sem pillantott a fiúra, csak megfordult, és elindult hazafelé."



Az említett e-mail cím, amire bármikor írhattok: csillasissi@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése