Sziasztok!
Már volt egy bejegyzésem a könyvekkel, olvasással kapcsolatban. De
azt hiszem, hogy nem említettem még meg nektek, hogy a hobbijaim között ott
szerepel az írás is. Mellesleg, nagyon remélem, hogy a fogalmazási készségem
nem okoz csalódást, illetve olvashatóak a bejegyzéseim. Azért szóljatok, ha
mégse! :P Jelenleg egy könyvön dolgozom, amit idővel szeretnék kiadni,
már csak kíváncsiságból is...Ezt perpillanat azért hoztam szóba, mert szeretnék
majd megosztani veletek egy-két részletet -ha mondhatjuk úgy- kedvcsinálóként,
nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Eddig valójában nem sok illető szólt
hozzá a bejegyzésekhez, de komolyan szeretnék egy pár hozzászólást látni,
írjatok bátran!...Nem tudom, hogy mi az oka, hogy nem nagyon fűztök az
írásaimhoz hozzászólásokat, de azt észrevettem, hogy szinte minden egyes
bejegyzésben felszólítalak titeket arra, hogy írjatok nekem. :D Tényleg
szeretnék egy két gondolatot hallani tőletek, akár pozitív, akár
negatív...Komolyan. Csak tudni szeretném, mit gondoltok rólam. Azért a
bejegyzés végén megtaláljátok a bloghoz tartozó e-mail címemet, arra az esetre,
ha valaki meggondolja, és esetleg privátban írni szeretne nekem. Na jó. nem is
szeretném tovább húzni az időt, most láthattok egy kis részletet a könyvemből,
konkrétan a kezdő sorokat. Remélem, hogy tetszeni fog:
" A
ceruza forgácsai lágyan hullottak a földre, majd egy pillanat múlva az erdő
hangjaiba ismét belekeveredett a lágy sercegés, amint a grafit hegye lágyan a
papírhoz ért, újra és újra. Lea felpillantott a rajzáról, hogy ismét szemügyre
vegye a modelljét, a vele szemben ülő fiút. Pontosabban a szemét, azt a
gyönyörű szürkéskék kavalkádot, amibe hajlamos volt néha pár másodperc erejéig
belefeledkezni. Szinte minden délután lejön a Nagyerdőre, hogy kiszabaduljon
alkoholista anyja burkából, amiben nap mint nap szenved. Persze a rajzkészletét
soha sem hagyta otthon… Imád rajzolni. Körülbelül két hónappal ezelőtt
költözött vissza anyjával Debrecenbe, azóta szokott rá erre a kis délutáni
kiruccanásra. Pár nappal ezelőtt, mikor lejött és leült a szokásos helyére, a
szemben lévő padon ült egy körülbelül 18 éves fiú, mint azóta minden nap. Lea
már aznap sem tudta megállni, hogy le ne rajzolja a számára felfoghatatlanul
szép fiút, ahogy azóta sem…minden alkalomkor lerajzolta őt, vagy teljes
egészében, vagy mint ma is, a szemét, vagy a kezét, és rajta egy fekete
pecsétgyűrűt, ami soha nem hiányzott a gyűrűsujjáról. Még a nevét sem
tudta…honnan is tudta volna? Hisz soha sem beszéltek egy szót sem. Leának mégis hajszál pontosan
beleégett az emlékezetébe a fiú minden egyes porcikája. Eddig soha nem
zavartatta magát egyikük sem, Lea csak rajzolt szüntelenül, modellje pedig csak
nézett, és nem csinált semmit. Mikor Lea befejezte művét, ő szótlanul felállt,
és elment. Lea mindig megvárta, míg eltűnik a szeme elől, és csak azután
kezdett el összepakolni. De most, mikor ismét felnézett, hogy újra megpillantsa
a szempárt, ami mindig határtalan kedvességet és nyugalmat árasztott, a srác
szép, ébenfekete hajjal keretezett babaarcán most huncut félmosoly húzódott, a
tekintetéből most türelmetlen várakozás sugárzott. Lea elkapta a tekintetét, arra gondolva,
biztosan csak káprázott. De mikor visszanézett semmi sem változott. A gyönyörű
szempár még mindig őt
bámulta, és kifejezése változatlan volt. Tele volt magabiztossággal, és
türelmetlenséggel. Lea lepillantott a rajzára, még húzott egy pár lágy vonalat,
majd gyorsan elpakolta a cuccait, kivéve a rajzot. Mikor felállt, kivételesen,
a számára még mindig ismeretlen fiú nem mozdult, csak ült. Lea igyekezett
félelmét a legkevésbé kimutatni, miközben odasétált a szembeni padhoz, és
habozás nélkül lerakta a rajzát modellje mellé. Nem várta meg a reakciót, rá
sem pillantott a fiúra, csak megfordult, és elindult hazafelé."
Az említett e-mail cím, amire bármikor írhattok:
csillasissi@gmail.com
